| Feliratkozás hírlevélre |
|---|
|
|
| Bemutatkozás |
|
Célom egy olyan program működtetése, ahol valóban a gyermek a központ. Hosszú utat jártam be, mire végre tiszta szívemből azt csinálom, amit igazán szeretek. Főiskolán külkereskedelmet, majd az egyetemen közgazdaságtant tanultam, majd évekig sikeresen dolgoztam az üzleti világban. Pár évvel ezelőtt azonban úgy döntöttem, hogy az energiáimat olyan tevékenységben hasznosítanám, amivel segíthetem az embereket. Így 2007-ben Bikram jóga oktatóképzésen vettem részt, azóta tanítom felnőtteknek a Bikram jógát. www.bikram.hu Már fiatal korom óta foglalkoztat az emberi lélek. Azt vallom, hogy a lélek képes megbetegíteni a testet, de a test képes meggyógyítani a lelket. Ezt történik egy jógaórán, ahol mindenki a saját tempójában fejlődik testileg és lelkileg.
A környezetemben lévő gyermekekkel eltöltött idők pozitív visszajelzései alapján, és az első gyermekeknek megtartott jógaórám után, - amikor 20 méterrel a föld fölött jártam örömömben - határoztam el, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Elvégeztem egy gyermekjóga oktatói tanfolyamot, azóta is folyamatosan képzem magam hazai és külföldi tanárok segítségével, így kialakítottam a saját módszerem, amit nagy szeretettel osztanék meg csemetéjével. Elérhetőség: Jakab Adrienn gyermekjóga, kismama, baba-mama, bikram jógaoktató Tel.: 06-20-242-2250 E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. |
Szeretettel köszöntelek, Jakab Adrienn vagyok a Kicsi Napraforgók gyermekprogram megálmodója.